Tehetség-Vár

infoblokk_kedv_final_felso

Tanulmányút a hasznos képzésekről

A Tehetség-Vár Társadalomtudományi Egyesület az EFOP-5.2.2-17-2017-00033 azonosítószámú Transznacionális együttműködések – Ifjúsági szervezetek a leendő vállalkozókért című projekt keretei közt, 2020 őszén folytatta tanulmányút rendezvénysorozatát. A Covid helyzet miatt fokozott óvatossággal, a járványügyi szabályok betartásával, a maximálisan engedélyezett 10 fő részvételével szerveztük meg a tanulmányutakat.

A tanulmányutak célja olyan hasznos tudás és jógyakorlat átadás, mellyel a résztvevő ifjúsági szervezetek képviselői segíteni tudják majd a hozzájuk forduló vállalkozásindításban gondolkozó fiatalokat.

Jelen tanulmányút keretében egy olyan szervezetet ismerhettek meg a résztvevők, mely felnőttképzéssel foglalkozik. A résztvevők megtudhatták, hogy miként lehet a fiatalok számára szükséges vállalkozási ismereteket hatékonyan, képzések segítségével átadni. Mely képzések szükségesek feltétlen egy vállalkozásindításban gondolkodó fiatal számára, hogy sikeres lehessen és mind a pénzügyi tudatosságok, mind a vállalkozási attitűdöt fejleszthesse.

A tanulmányút nagyon hasznosnak bizonyult, mert a jelenlévő ifjúsági szervezetek képviselői igen sokrétű információcsomaggal térhettek haza és adhatják azt át a vállalkozni vágyó fiataloknak.