Tehetség-Vár

infoblokk_kedv_final_felso

Szövetsége van a fiatal vállalkozóknak

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) egy érdekvédelmi szervezet, mely azért jött létre, hogy érdemi segítséget nyújtson a 18 és 35 év közötti vállalkozók és a vállalkozó kedvű fiatalok számára. A FIVOSZ célja, hogy a szervezetbe belépő fiatal vállalkozókat egymással összekötve megteremtse köztük az együttműködés, tudásmegosztás lehetőségét. Céljuk továbbá, hogy segítsenek a következő vállalkozói generációnak megteremteni azt a vállalkozói réteget, akik hosszútávon, sikeresen képesek vezetni cégeiket. Ezen gondolatok alapján épül fel a Szövetség munkája, mely arra összpontosít, hogy segítse tagjait üzletük fejlesztésében, lehetőséget biztosít az egymással való kommunikációra, és ez által új üzleti kapcsolatok, trendek, technológiák megismerésére.

A FIVOSZ a fiatal magyarországi vállalkozók és vállalkozó kedvű fiatalok 42 000 fős közössége és hivatalosan elismert érdekképviseleti szerve mind hazánkban, mind az EU-ban. A szervezet a tagoknak jogi és gazdasági tanácsadást is nyújt. A FIVOSZ tehát több mint 42 000 fiatal életére van közvetlen hatással, egészen az induló cégek képviselőitől a milliárdos árbevételű vállalkozások tulajdonosi köréig.

A FIVOSZ ingyenesen visszanézhetővé tette a Fiatal Vállalkozók Hete 2020-as előadásait. A 35 üzleti videó között találhatóak beszélgetések és előadások mások mellett Gerendai Károlytól, a Netpincér, az Oázis Kertészet vagy a Westend vezetőitől is. A videók ingyenesen a fiatalvallalkozokhete.hu oldalon érhetőek el.