Tehetség-Vár

infoblokk_kedv_final_felso

Jönnek az Y generációs fiatal vállalkozók

A vállalkozói szférában az Y generáció előretörése tapasztalható, már több mint 170 ezer fiatal cégtulajdonos van Magyarországon és szerepvállalásuk évről évre növekszik. Az Opten adatainak elemzését a Piac&Profit közölte le.

 „A fiatalok előretörése természetszerű, de a cégtulajdonosok és cégvezetők nagy többségében mindig a tapasztaltabb korosztályokból kerülnek ki, napjainkban azonban már a cégvilágban is erősen látszik a fiatalok térhódítása” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Az „Y” generációba az 1980 és 1995 között születettek tartoznak. Ők az elsők, akik a most működő fogyasztói társadalomba születtek, ennek megfelelően szemléletben rendkívül nagy különbségeket mutatnak a korábbi generációkhoz képest.

A teljes hazai cégbázis tulajdonosi körét vizsgálva jelenleg az 1960 és 1979 között született „X” generáció a domináns, de arányaiban már visszaszorulóban vannak. Szintén ez a helyzet az 1940–1959 között született „baby boom” generációval is. A cégtulajdonosok között a „baby boom” tagjai még valamivel többen vannak, mint az „Y” generáció képviselői, de a trendek alapján 2019 végére az „Y” generáció feljöhet a második helyre.

Az új cégek már „Y”-osok Az „Y” generáció térhódítását legjobban a frissen létrejövő vállalkozások mutatják. Jelenleg még egy hajszállal több az új „X” generációs vállalkozó, mint az „Y”, de a trendek alapján a trónfosztás 2018–2019 környékén meg fog történni. Természetesen kell néhány év, hogy az újonnan induló vállalkozások komolyabb piaci tényezővé váljanak, de egyértelműnek látszik, hogy az „Y” generáció évei következnek a cégvilágban is.