A műhelymunka időpontja: 2019. május 3.
Résztvevők száma: 5 fő
A Tehetség-Vár Társadalomtudományi Egyesület az EFOP-5.2.2-17-2017-00033 azonosítószámú Transznacionális együttműködések – Ifjúsági szervezetek a leendő vállalkozókért című projekt keretei közt 2019. május 3-án sor került a kilencedik műhelymunkára az Egyesület és a nemzetközi partnerszervezetek képviselőinek – 5 fő – részvételével.
A kilencedik műhelymunka szakmai programja keretében a konzorcium az előzőekben megbeszéltek alapján a Global Partnership For Youth Employment 2014-es kiadványát tárja fel kerekasztal-beszélgetés, illetve partnermunka formájában. A műhelymunka témája az előző műhelymunka témájának folytatása: a célcsoport kiválasztásának sajátosságai. Social entrepreneurship vs. vállalkozószemlélet. A Tehetség-Vár facilitátorként vesz részt.
A beszélgetések először váltott páros munkában, majd kerekasztal rendszerben zajlottak, Open Space jelleggel. Ezen a találkozón az előzőleg kimaradt mindmapek feldolgozása történt, melyek főleg a fiatalok motivációi köré szerveződnek. Felmerülő vitatéma: mennyire segít az állami nagy pénzbefektetés a motiváció felkeltésében, vagy esetleg a mostani generáció mással motiválható? A kérdést kerekasztal, open space jelleggel dolgozták fel a részvevők.